Michelle Pfeiffer 1958-ban született a kaliforniai Santa Anában. Gyermekkorát Midway Cityben töltötte, majd a Golden West Egyetemre járt, ahol az Alpha Delta Pi diáklányszövetség tagja volt. 1978-ban elindult a Miss Orange megye szépségversenyen, ahol egy hollywoodi ügynök felfigyelt rá, ezután Los Angelesbe költözött, ahol folyamatosan meghallgatásokra járt.
További színészi képzés és kisebb szerepek után az első jelentősebb filmszerepét a Grease 2.-ben (1982) kapta. Ugyan a kritika szétcincálta a filmet és Pfeiffert is, ennek ellenére mégis megkapta A sebhelyesarcú (1983) című gengszterfilm női főszerepét Al Pacino oldalán, melyet a Jeff Goldblum nevével fémjelzett Ármány és szőke (1985) követett. Az eastwicki boszorkányok (1987) című fantasy-horror komédiában Jack Nicholson, Cher és Susan Sarandon mellett lehetett a legifjabb boszorkány; ez jelentette a belépőt Hollywood A-listás színészei közé. A következő filmjében a Keresztanya (1988) Angela di Marco karakterének kedvéért megtanulta a brooklyni akcentust, alakításáért pedig Golden Globe-díjra jelölték. Ezt követte Az utolsó csepp (1988) című akciófilm, melyben Mel Gibson és Kurt Russell oldalán láthattuk. Karrierje ezekben az években egy meredekebben ívelt fölfelé.
A Veszedelmes viszonyok (1988) című kosztümös romantikus drámában nyújtott alakításáért megnyerte a Golden Globe-díjat, de Oscar- és BAFTA-díjra is jelölték, majd olyan sikeres produkciókban kapott szerepet, mint az Azok a csodálatos Baker fiúk (1989), az Oroszország ház (1990) vagy a Krumplirózsa (1991).
Tim Burton felkérésére ő formálta meg Macskanőt a Batman visszatérben (1992), amivel valóságos kultuszt teremett. Ezt követte Scorsese Az ártatlanság kora (1993) című alkotása, melyben Daniel Day-Lewis és Winona Ryder mellett tűnt fel.
A ’90-es évek második felétől számos és számos sikerfilmben kapott szerepet: A hírek szerelmesei (1996), Szép napunk van (1996), Szentivánéji álom (1999), Velem vagy nélküled (1999), Temetetlen múlt (2000).
1996-ban két romantikus filmben láthatta a közönség, előbb Robert Redford oldalán játszott a Hírek szerelmeseiben majd egy másik szívtipró, George Clooney mellett alakított a Szép kis nap! című filmben. 1997-ben ismét egy drámai szerepben tűnt fel az Ezer holdban, 1998-ban egy Shakespeare adaptációban, a Szentivánéji álomban vállalt szerepet. 1999-ben két filmben játszott: Velem vagy nélküled, Tíz elveszett év. A kétezres évek egyik legnagyobb kasszasikerében, a Temetetlen múltban (2000) Harrison Ford oldalán tűnt fel, a sikereket pedig tovább növelte a Nevem Sam (2001) egyik főszerepe.
2002-ben nagy sikerrel alakította élete első negatív karakterét a Fehér leanderben (2002). Ez követően olyan filmekben tűnt fel, mint az Anyád lehetnék (2007), a Csillagpor (2007) és az Éjsötét árnyék (2012).
Ismert : Acting
Születésnap : 1958-04-29
Születési hely : Santa Ana, California, USA
Más néven : Michele Pfeiffer, 미셸 파이퍼, Μισέλ Φάιφερ, Michelle Marie Pfeiffer, Мішель Пфайффер, მიშელ პფაიფერი, 蜜雪兒·菲佛